BUDAPEST MA egy külföldi magyar szemével

Egy villámlátogatás élményei

avagy: Hogyan látja a mai Budapestet egy külföldön élő és dolgozó magyar aki hazalátogat egy újabb külföldön, Dániában töltött év után.

olvasási idő: 7 perc végigolvasva, 3 perc ha sietsz, 1 perc ha csak a képeket nézed

Az elmúlt napokat Budapesten töltöttem. Már 10 éve külföldön élő magyarként ideje volt újra meglátogatni a családot. Egy év gyorsan elrepül, ha az ember külföldön dolgozik.

Hogy milyen érzés egy év után hazamenni külföldön dolgozó magyarként? Mit váltott ki belőlem?

Nehéz leírni, mert sok érzelem keveredik össze ilyenkor. És a dolgot tovább bonyolítja, hogy az elmélkedő és egyben emócionális típusú emberek mint én tovább mélyítik ezt azzal, hogy igyekeznek igazán megélni minden pillanatot.

De kezdjük az elején.

Még mielőtt “hazaugrottam” volna, a fejem már tele volt mindenfélével. KATA-módosítás, tüntetések, rezsicsökkentés sztornózva, és még sorolhatnám.

Az index.hu, a HVG és a hírportálok amiket sok külföldi magyar is “nézeget”, gondoskodnak arról, hogy a nemkívánatos helyek listáján a fejedben Magyarország is ott legyen a TOP 3-ban.

Már a Liszt Ferenc reptéren a landolás után, ahogy gurult be a gép, valahogy gyomoridegem lett. No lám, no lám, a jó öreg stressz apó.

Ahányszor csak hazajövök, mindig van bennem némi feszkó. A jó ég tudja mitől, de van. Talán attól, hogy tíz éve a kényszer mutatott utat külföld irányába.

A hazaút a családhoz eseménytelenül telt. Iszonyú meleg van, szinte már kibírhatatlan. Szerető szüleim ajtót nyitnak, jó látni az arcukat egy év után élőben is, jönnek az öröm pillanatai, majd lepakolás, egy jó kis beszélgetés: Hogy vagytok? – Semmi különös, dolgozunk, élünk, már nagyon hiányzott a család! Majd jön az élménybeszámoló.

Sűrű a program, csak három napot vagyunk itthon, abba kell mindent belesűríteni. Ebéd, – a jó kis házi csirkepörkölt kovászos uborkával – mennyei. Aztán nyakunkba vesszük a várost. Szívjuk magunkba a már szinte forró és szmoggal teli levegőt ahogy hajtunk fel a Normafa felé. Sikerült egy kicsit a rakparton is kocsikázni, mert a nagy része le van zárva. De amit látunk, az csodálatos!

Megnézzük kutyafuttában a Dunát, mélyre szívom a tüdőmbe jellegzetes illatát, nyugodtan hömpölyög, sz..rik a kormányokra, válságokra, hanyatló gazdaságokra. Csak békésen folyik amerre kell, teszi a dolgát. (a videó jobb alsó sarkán a kis négyzetre klikkelve lejátsza neked teljes képernyős módban mobilon! Sokkal jobb!)

A Svábhegy számomra egy “szent” hely! Mielőtt Koppenhágába költöztem, a Normafánál béreltem lakást. Akkor még 80.000 Ft-ért, majd kilencven, száz, száztíz, minden évben emelés, végül százhúsz plusz rezsinél feladtam.

Leülünk egy sütire. Közben megrohannak az emlékek. A jellegzetes budai kávé a Szépkilátás cukrászdában, forró vaniliás tejjel szervírozva. A fogaskerekű, ami minden nap – többször is- ott ment el a lakás előtt, szinte hallom ahogy zakatol, a forró sinkövek olajos illatát felkapja és arcomba csapja a lágy fuvallat. Itthon lennék? De jó is ez!

(a videó jobb alsó sarkán a kis négyzetre klikkelve lejátsza neked teljes képernyős módban mobilon! Sokkal jobb!)

Beugrom a Karthauzi utcába, ott béreltem lakást tizennégy évvel ezelőtt. Ma már kétszázezer alatt nem bérelném ki. Most érzem csak, mennyire hiányzik, most, hogy itt állok az ajtó előtt és rám szakad az itt töltött öt év emléke egy pillanat alatt. Hiányzik, nagyon is hiányzik mindez. De a múlt elnyelte , és nem tudom visszahozni.

A szívem viszont kettészakadna. Akarja mindazt, ami a múltban volt. A fantáziám rakétasebesen száguld előre egy másik valóság kietlen országútján és gyönyörű képeket fest arról, milyen is lenne újra itthon élni. Újra beülni szombatonként a cukrászdába reggelizni és szürcsölni a budai kávét.

Újra látni akár minden nap a családot. Újra folyamatosan magyar hangot hallani. Újra kulturált, irodai munkát végezni ahol segíthetek másoknak. Újra magyar ételeket enni. Újra tücsök ciripelést hallani esténként.

Újra, újra, újra. Ez lenne a honvágy? – kérdem némán magam.

Megzabolázom a gondolataimat és magamhoz térek.

Hozzák a számlát. Két süti, a budai kávé, egy limonádé és egy viz közel ötezer forint egy beépített 600 ft-os szervízdíjjal, így jattot nem adok.  

A rétes a Normafánál „csak” ötszátötven, kisebbnek látom mint régen volt. Persze finom és hihetetlen varázsa van az egésznek. Örömmel fizetek érte, mert nekem ez nem csak egy rétes, hanem egy ÉLMÉNY AMI MEGMARAD! RITKA PILLANAT EGY KÜLFÖLDI MAGYARNAK FENT RÉTESEZNI A NORMAFÁNÁL! ÉS AMI RITKA , AZ ÉRTÉKES!

De mellbevág a valóság. Egy két-háromszázezres nettó havi átlagfizetésből ezekről itthon is csak álmodoznék.

Persze mindez újra az enyém lehetne, ha…

Ha hajlandó lennék ebben a bizonytalan gazdasági környezetben öt évet annak szentelni, hogy megpróbáljak felépíteni egy új karriert vagy egy új vállalkozást.

Ha hajlandó lennék öt évig kockáztatni, elfogadni azt, hogy semmire sincs garancia és az is lehet, hogy nem sikerül.

Ha hajlandó lennék öt évig megszorítani a nadrágszíjat, és bevállalni, hogy néha azt érzem majd, mint a Delta cimű sorozat elején amikor a térdig érő hóban, a hóviharban igyekszik felmászni a dombra a sherpa.

Vagy tíz év. Ki a megmondhatója? És ha nem jön be, akkor mehetek vissza külföldre, már öt évvel öregebben, egy újabb sor kudarccal és keserűséggel és kezdhetek mindent elölről. Ezt akarom?

A másik út, hogy maradok külföldön, teszem a dolgom, félreteszek pénzt, tanulom a helyi nyelvet, célokat tűzök ki és következetesen itt haladok egy szebb jövő felé egy kiszámítható, megbízható és stabil környezetben. Némi „honvággyal” a szívemben.

Rádöbbenek, hogy turista lettem a hazámban. Hazajövök, ki tudom fizetni ezeket a megdöbbentően magas árakat, konkrétan meg sem érzem, mert olyan mintha otthon költenék Koppenhágában.

Kölcsön autóval járom a várost, szemrebennés nélkül kifizetem az 550Ft óránkénti parkolást a city-ben, beugrok enni a Disznótorosba egy kolbászt hagymás törtburival és lilakáposztával, megcsodálom az Andrássy utat és lecsekkolom a Váci utcát. Elárasztanak 35 év emlékei.

Fagyizunk a Duna korzón, beszélgetünk a szökőkútnál, ( Az Ürgeöntő gyermekek kútjánál) ahol még nagyon régen örök hűséget fogadtunk egymásnak a feleségemmel.

Befizetek a Deák téren az óriáskerékre, 3000 Ft, kipróbálom, egyszer élünk és most vagyok itt!

Ami feltűnő, hogy kevesebb a turista. A beülős helyek, ahol korábban hatalmas élet volt, panganak. A váci utca napközben szellős, könnyen járható, nincs tömeg. A Bazilika most is gyönyörű, mint mindig!

Hol van mindenki?

Spórolnak? Nyaralnak? Otthon ülnek a netflix előtt? Bitcoint bányásznak?

Hol vannak a turisták?

Máshova mentek? Nem mentek sehova? Ők is otthon vannak?

Magába szippant a város, bár már semmi sem a régi. Új épületek nőttek és nőnek ki a földből, a korábban ismert és szeretett környékek megváltoztak, modernebbek, zsúfoltabbak lettek, van ami nincs többé és ezt nehezen tudom elfogadni. Múlik az idő, telnek az évek, és én nem vagyok itt.

Olyan érzés lesz rajtam úrrá, mint amikor kihagynak valamiből és pusztán külső szemlélő vagyok. Szeretnék ott lenni, részt venni benne, az egész része lenni, de senki sem lát.

Mert nem is vagyok itt.

Nem lehet úgy élni külföldön, hogy közben meg itt hagyom a lelkem és folyton visszavágyom!

Mert akkor mindkettőről lemaradok. Vagy itt, vagy ott és ez egy nehéz döntés egy olyan magyarnak, aki szereti a hazáját, de én már döntöttem és nem bántam meg. Persze minden döntésnek ára van, és amikor hazajövök, akkor döbbenek rá, hogy mekkora. Mert ennek a városnak én örök rajongója voltam, vagyok és maradok.

Budapest. Mennyi mindent láttál már! Mennyi mindent átéltél már!

Ha hirtelen életre kelnél és mesélni tudnál, tátott szájjal ülve hallgatnánk a történeteidet.

De nekem sajnos indulnom kell vissza. Hív az új otthonom, ahol messze tőled igyekszem annyit dolgozni és élni, hogy ne is gondoljak rád! Ugye megérted?

 Köszönöm ezt az élményt, köszönöm, hogy mindig adsz és sohasem elveszel. Nem örökre búcsúzom, jövök még! Hiába a tenger friss és tiszta levegője, téged nem tud kimosni az emlékeimből!

Budapest, én így szeretlek!

GYERE ÉS HALLGASS BELE EGY TÉMÁBA VÁGÓ ADÁSBA – KÜLFÖLDRŐL VISSZA MAGYARORSZÁGRA! ELŐRELÉPÉS VAGY HÁTRA? – klikkeld meg a címet!